Atesfizio.hu

Elindult az online időpontfoglalónk!

Nem kell többé telefonálgatni, hanem elég csak ránézni, hogy neked mikor alkalmas, és pár kattintással be tudsz jelentkezni. Munkaidőn kívül, hétvégén, ünnepnapon, bármikor…

Megújultunk, rendelő lettünk!

A 2020-ban Pécsen elindított egyéni vállalkozás most, 2024 tavaszán Székesfehérváron egy önálló terápiás stúdióként nyitja meg ajtaját.

Októbertől Budapesten is kereshettek!

Örömmel jelentem be, hogy bővül az elérhetőségi köröm, hiszen október közepétől csütörtökönként Budapesten is leszek. A 11. kerületben, a Bikás Park mellett, a Bikás Medical Studio gyönyörűen elkészült rendelőjében fogom tudni új pácienseimet fogadni. Ez számomra is elég spontán és új dolog, hiszen miután Székesfehérvárra költöztünk július végén, egyelőre nem terveztem mást, mint ott kibontakozni, […]

Gyógyítás határok nélkül – Élmények az európai FDM konferenciáról

Az EFDMA (European Fascial Distortion Model Associacion) kétévente rendez egy találkozót Európán belül. Amióta belecsöppentem ebbe a világba, a 2021-es volt az első és ez most a második. Az a két évvel ezelőtti egy nagyon meghatározó élmény volt, hiszen Magyarországról ritkábban jut el az ember olyan helyekre, ahol ennyi komoly terapeutával lehet találkozni, tapasztalatot cserélni. […]

Elég jó érzés egy világbajnok Medical Teamhez tartozni! – egy gyógytornász jegyzete a vb után

Egyszer volt. Hol nem volt, most lesz. Atlétika VB Budapesten. Biztos király lesz. Még odébb van ez. Gyönyörű stadion. Lassan elhisszük. Már évek óta ezen ügyködnek. Még nem sejtjük, hogy egyszer mi is. 2023. Tape tanfolyamos promóciós email. Spambe megy. Akadály. Véletlen megnyitjuk. Szerencse. Juhú. Jelentkezünk még aznap. Le ne maradjunk. Várunk. Elengedjük. Megy az […]